Magyarország előadássorozat (2003-2004 tél)

Míg országjáró kirándulásaink során egy-egy területtel ismerkedünk, s az ott látható természeti és kulturális értékek bemutatása révén óhatatlanul is csapongunk az egyes témák között, addig e honismereti előadássorozatban egy-egy téma köré fűztük fel a Magyarországi példákat, megnyilvánulásokat. Ily módon egy-egy látnivaló ismertetése előtt átfogó képet rajzoltunk a háttérről, általánosságban mutattuk be a jelenséget, létrejöttének körülményeit. A látnivalók ismertetése szinte „csak” illusztrálta az átfogó magyarázatot. 

Ez a megközelítés átfogó, meglapozó jellegénél fogva újdonságot jelentett az útikönyvekben tapasztalt regionális megközelítéssel szemben, s lehetővé tette, hogy a hallgatóság egy-egy témakört összefüggéseiben ismerjen meg. 

Emellett a témákat illusztráló példák rengeteg gyakorlati kirándulás ötlettel segítették a résztvevőt abban, hogy a hallottakat-látottakat akár személyesen is felkeresse, megismerje. 

A 15 előadásból álló sorozat létrejöttét a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány pályázatán nyert támogatás is segítette.