A XIX. század
fordulóján az eklektikus Budapest kiépülésekor az átlag
ember rendelkezett egy olyan általános közízléssel,
melynek következtében a házak felépültek, és őket az ott
élők szerették, értették, így belakták, használták. Ez
így volt a második világháborúig.
Ezeket az
épületeket mutatjuk a turistáknak, és ezeket a házakat
nézzük külföldön is.
Ebben látjuk
ma az értéket.
Azt követően
valami felbomlott, szétesett, az azóta eltelt 50 évben
az átlag ember számára nem jött létre értékálló
építészet. Itthon biztosan nem.
Az időközben
bekövetkezett elképesztően gyors technikai, technológiai
fejlődés teljesen megváltoztatta
a világot.
Először a TV, aztán a gépkocsi, a repülés, majd a
telefon, a mobil telefónia és az internet megjelenésével
kinyílt a világ. Bárhová eljuthatunk, a számítógépes
rendszerek segítségével gyakorlatilag a megismerés
lehetősége mindenki számára nyitva áll. A média harsogó
villódzó világa mindenkit elkábít, és közben vadul
pusztítjuk környezetünket. Erkölcsileg, műszakilag és
vizuálisan egyaránt.
Hogyan és
milyen módon lehetséges egy ilyen korban házakat emelni
úgy, hogy közben vállalják korukat, akárcsak azok elődei
100 évvel ezelőtt? Milyen épületekben dolgozzunk és
éljünk a XXI. században? Lehet-e örökérvényű építészeti
elveket ennek érdekében bevetni, és ezeket mai
anyagokkal és szerkezetekkel kombinálva új minőséget
létrehozni? Csak az-e a megoldás, ha a 100 évvel
ezelőttit lemásoljuk, biztos ami biztos? Van-e
létjogosultsága az állandó és folyamatos megújulásnak?
Ezekre a
kérdésekre keresett választ az előadás.