Lovasberényben
még nagyon lógattuk az orrunkat, milyen kár, hogy a
kastély nem tud feltámadni, s érzéseinket csak még jobban
alátámasztotta a vezetőnk meséje, hiszen édesapja a gróf úr
kocsisa volt, s gyermekként gyakran megfordult a kastélyban.
Tanulságosak a szavai a szegény-gazdag, illetve
elnyomó-elnyomott gondolatkör kapcsán, hiszen azt mondta:
"ma sokan örülnének, ha olyan főnökeik lennének!" Könnybe
lábadó szeme bizonyítja, szép emlékeket őriz, és fáj a szíve
a kastély pusztulását látva.
A csákvári
Eszterházy-kastélyban már jobb kedvre derültünk, mert igaz,
ez az épület is elvesztette eredeti célját - és nagyrészt
belső pompáját is -, azért így, kórházként működve, legalább
maga a Ház fennmaradt.
Fehérvárcsurgó viszont egy igazi sikertörténet: a
Károlyi-család egykori büszke birtoka - igaz ma már nem
feltétlenül tulajdoni jogviszonyban, mégis - újra a család
kezelésében van, s odaadó munkájuk révén nem csak az épület
újult meg, de falai közé visszaköltözött a főúri családokra
oly jellemző akadémikus igény: a tudományok, a kultúra
támogatása, a kapcsolatok és kötődések kialakítása.
Látogatásunk során Károlyi György gróf úr és Angelica grófné
- érdeklődésünk jutalmaként - személyes jelenlétével tisztelt
meg minket, így az elkötelezettségről és
felelősségvállalásról nem csak munkájuk eredményeit
szemlélve kaphattunk képet, de ők maguk meséltek nekünk
arról, miből táplálkoznak, mi hajtja őket az értékőrzés és
értékteremtés útján.
A főúri életformához oly szorosan kapcsolódó, s nemzeti
értékeink között számon tartott lótartás emlékeit tekintettük
meg Kisbéren, ahol a hagyományokat múzeum mutatja be, s a
megszépült-feléledt épületek Kisbér, Kincsem és Imperial
hírnevét idézik.
Gazdag örökségünk sok szép darabját meglátogattuk a nap
során és újra nagyszerűbbnél nagyszerűbb emberekkel
találkoztunk, így megtapasztalhattuk, hogy a "jóra törekvés"
sok féle embert jellemezhet: született magyart éppúgy, mint
a határ túlsó oldalán nevelkedettet, vagy a Párizsból
hazatértet, gazdagot és szegényt, kocsis vagy gróf fiát.... |
Élmények és csoportképek:
Lovasberényben még a szebb múltról tudott mesélni a
bácsi, akinek az apja kocsis volt a Cziráky grófoknál....


De Csákvár kastélya legalább kívülről őrizheti eredeti
fényét:



A park ős-öreg fái sok mesét tudhatnak!

Fehérvárcsurgó pedig egy....




Károlyi György gróf úr és Angelika asszony is meséltek
nekünk:

A gazdag napot Kisbéren zártuk, Kisbér, Kincsem és Imperial
emlékével:

És az ebéd most is nagyon finom volt:
Mekk Elek reggel fejt teje kerekítve, kerekedve.... no meg a
Kocogó koca combja cuppanósra cucogtatva, összefintorítós
kápoctával és krumplickával.
Egészségünkre!
|