Ruhában fürdőzni ?!?

A  Gellért Fürdő és az aragonit-barlang

(2011. december 11.)

A török kori fürdők világa és a századforduló eklektikus épületei után most egy gyönyörű szecessziós fürdőbe látogatunk.

A Zsolnay kerámiákkal ékes épület 1918-ban nyitotta meg a kapuit, s azóta szinte megszakítás nélkül nyitvatart a fürdőzni-gyógyulni vágyók előtt.

Az egykori Sáros-fürdő forrásai táplálják a medencéket, s e vizek gyógyhatása adja városunknak a "fürdővárosi" rangot, s a világhírt, olyannyira, hogy az 1936-ban itt tartott első Nemzetküzi Fürdőügyi Kongresszus óta Budapest, azon belül pedig a Gellért fürdő a világszervezet székhelye, hiszen - ahogy a kongresszuson elhangzott - "...nincs olyan város, amely Budapestnél jobban igényt tarthatna erre. A természet csodálatos bőkezűséggel kiváló termálvizeket és párját ritkító természeti szépséget adott neki, amelyhez magas szintű orvosi szakértelem, kiválóan felszerelt gyógyászati intézmények, valamint élen járó tudományos kutatás társul, és ez ideális választássá teszi Budapestet arra, hogy a balneológia nemzetközi ügyeit innen intézzék.?"

 

A fürdő 1927-ben egy csodás szerkezettel, a hullámgéppel gazdagodott. E muzeális gépezetet sétánk során meg is tekintettük!

 

Látogatásunk során - az eddigi ruhás fürdőzésekhez hasonlóan - először a várostörténet összefüggéseibe helyeztük az épületet, majd végigjártuk látogatható tereit és bepillantottunk a kulisszák mögé is.

 

Az ősforrás, az alagút és az Aragonot-barlang igazi koronái voltak a programnak!

 

   

A kéklábúak élményei:

 

  

  

 

 

Ha bármi kérdésed van, írj, örömmel válaszolok!

Mindenkit szeretettel várok!

Szabó Judit

info@explorehungary.hu