A pesti evangélikus közösség a városfalon túl, az egykori
Vásártéren építhette fel templomát, mely ily módon a város
legrégebbi és egyben legnagyobb evangélikus temploma. A szép
arányú épület kívülről is, belülről is felekezet fő
értékeit, a tisztaságot, egyszerűséget sugallja, s mindebben
kifejező eszköz - az akkori kor divatjának megfelelően - a
letisztult, szép arányú klasszicista stílusrend.
Az Evangélikus Országos Múzeum szép kincsei között olyanok
várnak, mint például Luther kézzel írt végrendelete...
Sétánk során az egykori Vásártér történetével ismerkedve
említést tettünk a Deák tér és az Erzsébet tér emlékeiről,
majd látogatást tettünk az Országos Evangélikus Múzeumban,
végül pedig megcsodáltuk a Deák téri evangélikus templom
épületét belülről is, sőt, a csak nekünk rendezett,
igazán különleges orgonakoncert keretében megismerkedtünk a
templom orgonáinak működésével, a különböző hangzásvilágok technikai hátterével
és persze a zenei élménnyel.
|

Az első tavaszi
napsütésben Ybl Miklós Danubius kútjával ismerkedtünk.
A Tisza, Dráva,
és Száva nőalakjai megkövült arccal hallgatták, milyen
érdekes is a történetük...

A Deák téri
evangélikus templom szépsége mellett...

...orgonáinak
működésével ismerkedtünk.

NAgyon
figyeltünk, de még mindig ködös kissé, hogy jön ki ...

...az a sok szép
dallam azokból a sípokból.

Dr. Finta Gergely
orgonaművész érdekes előadással és szépséges zenével
örvendeztetett meg minket.

 |