A Rácz-fürdő
épülete már önmagában is egy kis várostörténet.
A Tabán
területén egykor letelepedő kelta eraviszkuszokat bizonyára
vonzották a Gellérthegy szikláiban tátongó lyukak, melyek
védett lakhelyként szolgálhattak, de a Duna és az Ördög-árok
folyóvize mellett biztos emelt a terület ingatlanértékén az
is, hogy a hegyből meleg vizes források bugyogtak fel, így
biztosítva az ősi korok összkomfortját.
Az elkövetkező
évszázadok csővezetékbe irányították a föld forró vizét. Sokáig e területen sejtették Mátyás-király fürdőjét,
majd a hódoltság idején a hegy lábához szép török fürdő
épült. E fürdő a 19. század végén Ybl Miklós tervei alapján
bővült tovább romantikus stílusú kupolás fürdőterekkel, gazdagodott
szépen díszített
zuhanyfürdővel.
A 20. századi
fokozatos pusztulást építészeti újjászületés követte:
Dévényi Tamás és kollégái feltárták, rekonstruálták,
ahol pedig arra volt szükség, ott újraálmodták az évszázados
tereket.
Az eredmény pedig
egy páratlanul gazdag épületegyüttes, amelyben sétálva
szép díszletként is értelmezhetjük, ahogy térről-térre
haladva a múlt rétegei feltárulnak.
Az épületet az
alkotó, Dévényi Tamás, Ybl-díjas építész vezetésével
tekintettük meg, s ahogy végigvezetett minket, megérthettük,
mit is jelent, mikor a kövek beszélnek, mikor minden
szegletnek története van, s hogy az építészet nem csupán a
funkció és a látvány ötvözésének művészete, de egy olyan
tudomány, amelyet művelve az értő elme átvezeti az
évszázadok eredményeit és emlékeit a mába, hogy ott és akkor
a jövőnek is alkosson.
Emlékeinket nem
csak saját fotóimmal, de alább a
7,5 éves Kárpáti Ákos képeivel is
bemutatom. Érdemes megnézni, mit lát egy kisgyerek egy ilyen
épületegyüttesből!!! |

















És hogy mit lát
egy 7,5 éves gyerek egy ilyen épületben???? Kárpáti Ákos
fotói megmutatják:
(A képek egy
része nem éles, mert telefonnal nagyon nehéz jó képet
csinálni. Szóval ne ezt nézzétek a képeken!)


(Ez a kép direkt ilyen elmosódott! Ákos mozgatta, hogy ilyen
legyen.... A címe: Aranyfolyó)




Kedves Szülők!
Hozzátok a gyerekeiteket a programokra, mert hihetetlen
sokat tanulnak,
és csupa olyat,
amit az iskola nem tud nekik megmutatni! |