művészlakok - művészlelkek

Szentendre: A művésztelep múltja és jövője

(2012. április 22.)

Az új országhatár elválasztotta Nagybányát a fővárosban élő művészektől, így már Trianon után felmerült a gondolat, hogy egy Pesthez közel elhelyezkedő, és természeti szépségében megkapó hely a festők számára ihletforrás és alkotó hely is lehetne. E cél vezérelte a művészeket, akik Bánáti József budapesti műtermében 1928. január 28-án megalapították a Szentendrei Festők Társaságát.

A művészek 1929-től kezdték belakni a Bogdányi utca végi parkot, majd a hatvanas években Török Ferenc építész tervei szerint épült meg a "régi szentendrei művésztelep".

 

E "régi" megújítására 2005-ben kiírt pályázat győztes műve kapcsán, Puhl Antal, Ybl-díjas építész tervei szerint újult meg és bővült ki az épületegyüttes. Az újjáépülésről magától az építésztől hallottunk!

 

Az építészeti megközelítés mellett a művészetben is megmártóztunk: programunk keretében Aknay János, festőművészt látogattuk meg, hogy megismerjük munkásságát és fagassuk arról, milyen ma festőnek lenni a "festők városában"...

 

Emlékképeink:

A Régi Szentendrei Művésztelep újjászületett épülete a fények, rányékok, és vonalak háza:

 

   

 

   

 

Találkoztunk az alkotó építésszel, Puhl Antallal:

 

  

 

És ismerkedtünk itt alkotó művésszel: Aknay Jánossal:

 

 

 

 

 

 

 

  

 

A telep ma még Csipkerózsika álmot alszik, de talán-talán, hamarosan már érkezik a királyfi csókja, és újra életre kel!

 

     

 

 

Ha bármi kérdésed van, írj, örömmel válaszolok!

Mindenkit szeretettel várok!

Szabó Judit

info@explorehungary.hu