Pannonhalma - ahogyan még soha

(A "Pannonhalma Ősz 2019" Tagcsoport programja)

(2019. november 16.)

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a Világörökség része, hazánk egyik legjelentősebb kultúrtörténeti értéke. Több mint 1000 éve telepített ide, a Hegyre Géza Fejedelem az eső szerzeteseket, hogy Istenhez közeli életüket élve a keresztény hit terjesztésével is foglalkozzanak. A Monostor egyszerre vált szakrális, szellemi és gazdasági központtá, s később, amikor újra-alapításakor a „Docete!’, azaz „Tanítsatok!” uralkodói parancs is megfogalmazódott, a korábbi jelentőség egy még szélesebben ható iránnyal gazdagodott. A kolostor ma is élő, lakott, az iskola több száz gimnazista képzését – és életének keretét – biztosítja.
Épp ezért bizonyos részei nem, vagy csak rendkívül ritkán láthatóak.

Az általános látogatás során végigmegyünk a Monostor épületrészein a könyvtártól a kerengőn át a templomig, s említésre kerülnek az ott őrzött kincsek, vagy épp az ott élők életformája.

De most nem csak meghallgatjuk mindezt, hanem tényleg betekintést is kapunk!
Látogatást fogunk tenni a barokk épületrészben, az úgynevezett Praelaturán, melyet eredetileg Mária Terézia fogadására alakítottak ki.
És a gyönyörű, klasszicista könyvtár megtekintése mellett ez alkalommal eljutunk a Levéltárba is, hogy az ott őrzött régi és jelentős gyűjteményből néhány érdekességet mutassanak.
S emellett ne feledjük, a bazilika épülete műemléki felújításon esett át, így ha valaki járt is korábban Pannonhalmán, most egy egészen új szakralistást élhet meg a késő-román egyszerűséget idéző templombelső kapcsán.

Mindeközben a rendkívüli színvonalú Viator étterem vendégei leszünk, s a Hegy szent névadója tiszteletére, Márton naphoz közel járva, liba-ebédünk lesz.

S ha elég sokan csatlakoznak a tagcsoporthoz, még egy csodás orgonakoncert is megvalósulhat…

A délután második felében pedig látogatást teszünk Hefter László üvegművésznél, hogy folytassuk az Albertkázmérpusztán megkezdett beszélgetést.

 

Ha szeretnél csatlakozni a Tagcsoporthoz, írj, küldjük a részleteket!

     

 

 

Szeretettel várok mindenkit!

Szabó Judit

info@explorehungaryclub.hu