A Zeneakadémia épülete (2007. február 17.)

A Régi Zeneakadémia meglátogatás után, az Andrássy út kiöblösödő terének, a Liszt Ferenc térnek szép szecessziós épületét, a Zeneakadémiát tekintettük meg.

 

Szinte a szentélyek hangulatát idézi a szépen díszített belső tér, s a műalkotások szépsége mellett a kor technikai teljesítményét is csodálhatjuk, ha a 400 főt befogadó Kisteremben járunk, vagy az impozáns méretű, 1200 főt befogadó, vasbeton szerkezetű Nagyteremben körülnézünk.

Ebben a kitűnő akusztikájú teremben csendült fel 1907-től az ország első koncertorgonájának hangja!

 

Látogatásunk során a zene kimagasló intézményét prózai módon közelítettük meg: nagyszerű vezetőnk segítségével magát az épületet - szerkezetét, díszeit, nagyszerűségét - , illetve az intézmény történetét, jelenét ismerhettük meg.