- De ugye nem
lesz pillére??? - kérdezte Ferenc József a magyarok legújabb
híd-igényére.
- Hát persze hogy
nem!!! - hangzott a huszáros felelet a nagy cél érdekében, s
a magyar virtus - no meg a kiemelkedő mérnöki tudás -
1903-ra létrehozta az akkori világ legnagyobb távolságot
áthidaló Lánchídját. Mederpillér nélkül sem addig, sem azóta
nem épült Duna-híd!
Sajnos a II.
világháborúban felrobbantották a hidat, és ezzel elpusztult
egy szépre, tökéletesre törekvő városépítő korszak büszke
emléke.
S ha már
újjáépíteni nem is, legalább temetni lehetett volna. De nem!
A háború kísértete még csaknem 15 évig lengte körül a hídfők
maradványait és a pesti oldalon mementóként emelkedő pilont.
Az újjászületés
már egy új korszak jegyében történt. Sávoly Pál tervei
alapján filigrán szépségű kábelhíd épült, s bár vonala
kevésbé édeskés, mégis szépséges, ízig-vérig modern. Mivel
az 1964-ben átadott új műtárgy arányaiban követi
elpusztított régi híd vonalait, új megjelenése ellenére is
emlékeztet elődjére.
Kicsit olyan ez,
mint amikor a szép, fiatal lány megtalál egy megbarnult
fényképet a nagymamájáról, akiről addig azt hitte, mindig
ilyen öreg volt, de hirtelen rádöbben, valaha pont olyan
volt mint ő most,
csak egy másik korban élt, és más ruhát hordott.
A két Erzsébet
híd történetével kellemes séta közben ismerkedtünk, és végre
nem csak kocsiból láttuk a hidat, de alkalmunk volt közel
menni, megérinteni a kábelköteget - a hídtest felett és a
hídtest alatt is!
|