DINÓK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Dr. Ősi Attila, geológus, másodéves(!) egyetemi hallgató korában kezdte meg azokat a kutatásokat, amelyek később doktori disszertációja alapját képezték.

Mesébe illő az ő története, hiszen 5 évesen majdnem minden kisfiú dino-kutató szeretne lenni, de persze csak nagyon keveseknek sikerül ezt az álmot valóra váltani.

Előadónk azonban nem adta fel, s geológus hallgatóként éjt nappallá téve tanulhatott az őslényekről. Talán épp a fiatalság tüze lázította őt az ellen, hogy Magyarország úgy éljen bennünk, mint egy dino-leletekben szegény, a földtörténet középidejéből csupán tengeri maradványokban gazdag föld. El is indult a cseh-bányai formáció nyomában... Ha felszínen nem is található meg ez a kőzetréteg, az iharkúti bauxitbánya sebhelye épp a megfelelő helyen tárta fel a területet. A kiváló megérzést hatalmas szerencse koronázta: már az első "kapirgáláskor" rámosolygott egy ős-krokodil csont! Aztán - az évek óta tartó kutatómunka révén - kiderült, hogy az általa megtalált lelőhely egy ősmaradványokban páratlanul gazdag terület, amely számtalan itt leírt hüllő, kétéltű és madár faj révén hazánkat feltette a világ híres, értékes középidei lelőhelyeinek térképére.

  

A "Kárpát-medence kincsei" előadássorozat megrendezését a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány pályázatán nyert 70.000.-Ft összegű támogatással is segíti. Az összeg az előadók tiszteletdíjának egy részét fedezi.

 

 

Ha bármi kérdésed van, írj, örömmel válaszolok!

Mindenkit szeretettel várok!

Szabó Judit

info@explorehungary.hu