kolostorok kincsei

beveZEtő előadás a szerzetességről

(2010. október 8.)

A szerzetesek a kolostorokban, monostorokban élték (és élik) Isten felé forduló életüket. S bár úgy érezhetjük, elvonultak a földi élettől, mégis felbecsülhetetlen a jelentőségük a világi emberek számára is.

Szent Benedek a Regulában kimondta: "Ora et labora!" - "Imádkozzál és dolgozzál!"

A szerzetesi közösségek tagjai - amellett, hogy a napi rendszeres imádság és befelé forduló, csendes lelki élet révén Istennel folytatnak párbeszédet - már a kora középkortól kezdve az önellátáson túl is fontos munkákat végeztek.

A mezőgazdasági művelésben, az élelmiszeripar egyes ágaiban - gondoljunk csak a sörre, borra, a pezsgőre, a különböző sajtféleségekre - de különböző kézműipari tevékenységekben, s természetesen az építőművészetben máig ható eredmények származnak a kolostorok áhítatos falai közül. Az írástudó szerzetesek a tudomány és az oktatás fellegváraivá tették a kolostorokat!

 

Előadásomban bemutattam, hogyan alakult ki a szerzetesség, megismerkedtünk az egyes szerzetesrendekkel és tevékenységükkel, illetve sok kép segítségével bejártuk a kolostorok, monostorok épületeit.

 

                      

 

Ha bármi kérdésed van, írj, örömmel válaszolok!

Mindenkit szeretettel várok!

Szabó Judit

info@explorehungary.hu