újévköszöntő kirándulás:

Pezsgőbuborékos kisvonatozás márianosztrára

(2011. január 8, szombat)

Idén újévköszöntő kirándulás vette át a hagyományos óévköszöntő legfontosabb elemeit: havas táj, hideg, kirándulás és kultúra, no meg pezsgő és virsli grillezés...

Igaz, programunk nagyrészt az eszem-iszomok körül forgott, de azért a felfedezések is fontosak voltak: sétát tettünk Szobon, a Dunakanyar egykor gazdag, mára kissé elfeledett városában. Megismerkedtünk a Luczenbacher család örökségével: megtekintettük a Kálváriát, a temető kápolnát, sőt az egykor szépen ragyogó fényű kastélyba is bejutottunk!

 

Aztán irány a kisvasút és a pezsgőbontás után nem sokkal, némi zakatolás után, az erdőben megállt a vonat, hogy türelmesen kivárja, amíg István - immár kötelező hagyományként - megsüti a virslinket, és bátortalan kísérletet tettünk arra, hogy minden enni és innivaló elfogyjon, amit a piknikre szántunk.

 

Márianosztrán meg kellett válnunk a meleg vasúti kocsitól, és egy csúszkálós-hóolvadós falusétával körbejártuk a pálosok büszke templomát, a Kálvária dombját és bekukkantottunk a Faluházba.

 

Végül - bár éhséget a piknik óta nem sikerült éreznünk - nekiláttunk a korai vacsorának - külön izgalomként egy "ZÁRVA" étteremben...

 

Aztán a Jégvirág Expressz-en, csupán a kandalló fényével világítva, visszazakatoltunk Szobra, és csuromvizes lábakkal, de teli élménnyel indultunk haza.

 

 

 

   

Na, lássuk, hogy lehet ide bekerülni....

 

 

Az egykori Luczenbacher kastélyban ma Lazarita atyák nevelik a Szent László Gimnázium kollégistáit.

 

   

                 2009                                                           2011                                                 Hát enni, azt szeretünk!

 

 

És a képen nincs is rajta mindenki....

 

 

Ha bármi kérdésed van, írj, örömmel válaszolok!

Mindenkit szeretettel várok!

Szabó Judit

info@explorehungary.hu