Aggtelek és Bódva-völgye

(Az "Aggtelek 2019" Tagcsoport programja)

(2019. november 1-2-3)

Az Aggtelki-Karszt hazánk egyetlen olyan Világörökségi helyszíne, amely a természeti érték kategóriában került az Unesco listájára. A felszíni karsztformákat a Nemzeti Park munkatársa vezetésével fogjuk megismerni, a Baradla-Domica-barlangrendszerben pedig egy - külön a mi csoportunk időbeosztásához igazodó - sétán veszünk majd részt!
De nem csak a mészkő lepusztulás formáival fogunk ismerkedni, hanem Jósvafő minden más értékével is, a hucul ménestől a templom és a tájház értékein keresztül a krumplislángosig.
S ha azt mondom, ezen a tájon élt az a bizonyos „hiányzó láncszem”, az ember és az emberszabásúak evolúciós elágazását jelentő Dryopithecus, azaz ősmajom, akkor már biztos érzitek, hogy kirándulásunk során nem csak karr-mezőkről, dolinákról, víznyelőkről és sztalagtitokról lesz szó… A világhírű lelőhely, melynek tudományos jelentősége – bizonyos szempontból - túlszárnyalja a Leaky-házaspár Kelet-Afrikai leleteinek értékét is – Rudabányán található. Ide is ellátogatunk, s az egykori bányászat megismerése mellett a Rudapithecus Hungaricus, azaz „Gabi” is fontos része lesz a programunknak.
És ne feledjük, ezen a területen nem járt a török, így megmaradtak a kis gótikus templomok, melyek egyszerre építészeti gyöngyszemek, és kultúr-cseppek is: az első magyar nyelvemléktől a vallás megtartó erejéig. Utunk során eljutunk majd Boldvára, az első magyar vers, az Ómagyar Máriasiralom szülőhelyére, de meg fogjuk tekinteni az ikerszentélyes tornaszentandrási templomot, Szalonna és Zubogy bájos templomait is.
És tudjuk jól, a Cserehát dimbes-dombos vidéke az elmaradottságáról is hírhedt.
A mélyszegénység elszomorító állottságában üde színfolt Bódvalenke, a freskós falu.
S ahogy szoktuk, úgy ez alkalommal is megvendégelnek a helyiek… és valószínű, hogy az elmúlt 17 év egyetlen túráján nem tanultunk annyit a mi kis országunkról, amennyit ezen a kiránduláson fogunk!!!

 

Ha szeretnél csatlakozni a Tagcsoporthoz, írj, küldjük a részleteket!

 

 

Szeretettel várok mindenkit!

Szabó Judit

info@explorehungaryclub.hu